Domi-no Fishing Team a Nagyréti tavon

A Domi-no Fishing Team csapatvezetője Oláh Imre, a Nagyréti tavat nézte ki a horgászatra, a csapat számára. A Nagyréti-tó Békés megyében, Békéscsaba központjától 9 kilométerre található. Megközelítése a 44-es út és a Veszely – Gerla összekötőút felől lehetséges. Nem állt előttünk hosszú út, ideális távolságra lévő tavacska. Igazi nagy pontyok paradicsoma, ahol sikeres horgászatot folytathattunk le. Itt szeretnék köszönetet mondani az INOX Carp Team-nek, hiszen a csapatvezető, ezen praktikus leszórókat előszeretettel használja horgászatai során. Köszönjük a felajánlást Nagy Istvánnak.

inox_uj

2015.Június 19-21 között, 48 órát töltöttünk el a tavon, összesen 242 kg,  azaz 46 db Pontyot  sikerült mérlegelnünk. Természetesen fotón is megörökítettük fogásainkat, közben vigyázva a pontyok épségére. A Nagyréti tóról tudni kell, nagyon jól telepített vízről van szó és a halak védelme nagyon fontos és előirt. A halakat csak guggoló állásban lehet fényképet készíteni, mert egy rossz mozdulat és a hal ugrik, és akkor hamar jön a baj!

to

Az eseményeket összefoglalva: Izgatottan érkeztünk meg a horgásztóra 2015. június 19-én reggel fél hatkor. A jól megszokott csapat további tagjai: Antovszki László és Kindli Zoltán. Medertérképezés után 2 db dőlő bóját helyeztünk el kb. 100 méterre. Alapozó etetésnek, kukoricát, tigrismogyorót, pelletet és bojlit tálaltunk fel bajuszos barátaink számára. Az etetés kialakítása után tábor építés következett, és a 6 bot behúzása, elhelyezése a terülj – terülj asztalkán.

01

02

Az első kapás 12-13 óra között jelentkezett Antovszki László csapattársamnak. Egy gyönyörű 9,2 kg ponty érkezett készségére. A fotózás után természetesen visszanyerte szabadságát barátunk. A következő órákban több kapásunk is volt, melyből sok hal ideiglenesen a matracon végezte, de halvesztésünk is akadt. Kora este a kapások száma lecsökkent, és kisebb szünet következett.

Este 20 óra után hajnali 2 óráig folyamatosan jöttek a halak, volt olyan is, amikor egyszerre 2 boton is volt kapás! A halak nagyon jó erőben voltak, nem adták magukat könnyen. De végül a kíméletes fárasztás után, pár kép erejéig, mérlegelés után visszanyerték szabadságukat.

Hiszen ahogy a mondás tartja: a hal csak koma, és nem lakoma!

Másnap is jól jöttek a pontyok, de voltak a délelőtti órákban néha csöndes időszakok is. Itt is az éjszaka volt az, ami erősebbre sikerült. A kapások 22 órától hajnali 4 óráig folyamatosak voltak, jöttek a pontyok. Majd vasárnap reggel 8 óráig újra csendesebben teltek a horgászórák. Majd 8 és 10 óra között sikerült még pár kapást kicsikarni a tó lakóiból.

A Túra alatt sok halvesztésünk is volt! De ennek ellenére nagyon jól éreztünk magunkat a 48 órás horgászaton!

A tó egyébként azért is nyerte el a tetszésünket, mert ott is a fogd meg és engedd vissza elvet vallják, amit mi is képviselünk. A sporthorgászat legfontosabb üzenete ez, amit igyekszünk minél szélesebb körbe eljuttatni. Lényegében egyik pillanatról a másikra jött a 48 órás horgászat ötlete. Szerettük volna kipróbálni az új tó adta lehetőséget, és már hallottunk arról, hogy a vizében sok, kifejezetten nagy ponty él. Bővebb információ a tóról: ITT

Már megvannak az újabb terveink is, a jövőre nézve. Augusztus, Szeptember, Október hónapokban is visszatérünk a Nagyréti-tóhoz, és egy új rekordot próbálunk felállítani. Minden túránkról cikket fogunk megjelentetni a weboldalon, hogy minél több horgásznak számára hírét vigyük a Nagyréti tónak, és annak csodálatos és feledhetetlen élményeit.

Összegezve: 48 óra alatt 242,48 kg, 46 db pontyot sikerült pontymatracra csalni. A túra legnagyobb hala 9,02 kg, amit Antovszki László fogott!

Hamarosan találkozunk Nagyréti tó…

to

Üdvözlettel: Domi-no fishing team : Oláh Imre, Antovszki László, Kindli Zoltán !

 És ne feledjétek: FOGD MEG, ÉS ENGEDD VISSZA!

vege

A hozzászólások le vannak tiltva.